Az IKIGAI bennünk van

Az IKIGAI-ról, az „Élet értelme” felé vezető japán megközelítésről nem akarok hosszasan írni. Szerencsére már elterjedt errefelé is annyira a köztudatban, hogy gyorsan és/vagy több időt szentelve neki, röviden és/vagy elmélyülten utána lehet olvasni, lehet önállóan és/vagy támogató szakmai segítséggel, az elterjedt gyakorlatba, módszerbe foglalt módon dolgozni rajta. Az interneten rengetegféle leíró, kifejtő szöveg és/vagy színes, tartalmas ábra ugrik fel, ha rákeresünk.

...

Visszatérve, az, amit én tudok ehhez hozzátenni az az, hogy

-            mindenképpen érdemes elkészíteni az IKIGAI-unkat, amikor találkozunk ezzel a fogalommal (például ennek a posztnak a hatására)

-            késztetésünk lehet először bővülő, majd (a sok felsorolt gondolatból kihúzva a nem valódikat) letisztuló listákat írni az IKIGAI-unk egyes területeihez

-            félretehetjük, és naptári emlékeztetővel vagy anélkül időről időre elővehetjük, hogy mi változott

-            észrevehetjük, ahogy az első (sok) megközelítésünkben racionális, bal agyféltekés módon szedjük össze az egyes elemeit

-            és az évek tapasztalatával utólag ráláthatunk, hogy mi az, amit belső vagy külső elvárások, illúziók és hiányok mentén írtunk fel és már nem tartunk fontosnak

-            megakadhatunk, hogy csak egy, kettő vagy három területet tudunk összehozni, és a lényeg, a középső kis metszet, az életünk értelme, az IKIGAI-unk nem akar megmutatkozni – így félretesszük, akár le is mondunk róla (időlegesen)

-            aztán haladunk tovább, újabb impulzusok érnek bennünket, olyan sikerek/kudarcok/lehetőségek jönnek, amelyek további változást indítanak el akár szakmai, akár magánéletünkben

és

egyszer, valami belső késztetés hatására újra elővéve az IKIGAI-unkat megláthatjuk, hogy ez nem egy „kész, megvagyok vele” típusú élet értelme összegzés, hanem egy velünk változó, a szerteágazó – nehezen összeegyeztethető területekből az idő során letisztuló, egyre kivehetőbben egy irányba, majd egy centrumpontba mutató térkép önmagunkhoz, ahol a szakmai,-a hobbi-, a közösségi és magánéletünk összeér – úgy, ahogy.

Az, amit beleírunk a papíron lévő színes metszetekbe, az, amit fejben kigondolunk.

Az az IKIGAI-unk, amit és ahogyan élünk.