A stereotypical awakening
Barbie (film) - Az ébredő tudat
Aug 2, 2023
Egy olvasat, hogy miről is szól a film
Számomra a tudatosodási/ szellemi ébredési folyamatot mutatja be, segít abban, hogy beazonosítsuk, hogy ennek az útnak melyik részén tartunk, lássuk, hogy mi az, amin már áthaladtunk, és azt is, hogy körülbelül mifelé tartunk – ez hitet, erőt tud adni nekünk.
Főbb pontok:
1. sokáig élünk a „tökéletes”, sztereotipikus, automatikus saját kis világunkban, mikrokörnyezetünkben (minden reggel ugyanúgy kezdődik, minden nap ugyanolyan...), azaz személyiségünk komfortzónájában
2. egy nap valami megváltozik – varázsmondat: „Szoktatok gondolkodni a halálról?” – és másnap reggeltől elkezdjük érzékelni a kijózanító tapasztalásokat (hideg víz zuhany, lejárt tej, leesik a ház tetejéről, a talpa leér a földre! (mennyire zseniális átvitt és szó szerint is) az életünkben - már nem maradnak a szőnyeg alatt, hanem láthatóan szembejönnek az eddig meg nem oldott dolgaink és megrögzött szokásaink, már nem jó, ami eddig jó volt
3. és összeszedjük a most még kevés bátorságunkat és elmegyünk az első segítőhöz (weird Barbie), aki bölcs(ebb), mert átment már megtapasztaláson, nehéz élete van, tud valamilyen tanáccsal segíteni. Varázsmondatok: “Meg kell keresned a lányt, aki játszik Veled! Mindegyikünkkel játszik valaki!” (kis Én - nagy Én szellemi/spirituális szófordulat is ezt jelképezi) - “De hát én soha nem akartam semmi mást, csakhogy minden pontosan úgy maradjon, ami van.” - mivel ez ellentmond az örök változásnak, itt van hát a változás
4. és Weird Barbie kimondja, hogy ideje elindulni a való világba (ez már a tágabb, az eddig láthatón túli valóság), és hogy ugyan látszólag van választásunk (magassarkú cipellő (az ego illúziói) vs. Birkenstock szandál (a “Nagy Igazság”), de rávezet minket, hogy igazából nincs (“nem akarom” vs. “tudni akarod az igazságot”) – így nekünk is el kell hagynunk az eddigi szokásainkat, hiedelmeinket, stb. és egy ismeretlen, komfortzónántúli (belső) utazásra indulni. Nagy poén, hogy igazából nincs “portál“, amin egy külső személy (guru, segítő, stb) egy pillanat alatt átküld, hanem egy hosszú (belső) út (journey) megtételével jutunk el oda (amit a filmben a különböző közlekedési eszközök jelképeznek - ezek lehetnek számunkra tanfolyamok, technikák, saját tapasztalatok, szellemi gyakorlás, stb.) Varázsmondatok: “Ne agyalj rajta túl sokat“ - ne elmével akard ezt érteni - úgyis “megtalálod“ (amikor eljön az ideje)!)
A búcsúzásnál Barbie azt mondja: “jó lenne, ha jönne velem valaki, de nem lehet - egyedül kell mennem“ - valóban, ez mindenkinek egyéni út - bár az alaplépések - mint látszik - ugyanolyan energiájúak
5. és kiderül, hogy erre az utazásra nemcsak az elszánt és lelkes, fejlődnivágyó részünk indul el, hanem jön velünk egy másik részünk is (Ken) (lásd 7.pont) - Aztán, amikor Barbie a buszmegállóban próbálja felvenni a kapcsolatot a lánnyal, aki játszik vele - tulajdonképpen meditál - ezt a tudatos technikát vagy hasonló szellemi gyakorlatot tudunk mi is használni a “kapcsolatfelvételre önmagunkkal-önvalónkkal“. Az öreg hölggyel való találkozás (“Gyönyörű vagy!” - “Tudom én azt!”) pedig a találkozás egy eddig nem tapasztalt lehetséges jövővel (ami eddig nem is volt benne az illúzióvilágunkban (lásd a 11-es pontot - ez hogyan köszön vissza Barbie esetében)
6. a valóságról aztán fokozatosan kiderül, hogy olyan helyzeteket hoz, amelyek felhoznak eddig nem ismert részeinket (akár ötletes megoldásokat, akár olyan érzelmeket, amiket eddig elrejtettünk magunk elől (sírás, értetlenség, csalódottság, stb)). És bár valóban elkezdjük tisztán meglátni, hogy a valóság mennyire nem olyan, mint amilyennek eddig hittük, eddig láttuk, azzal is szembesülünk Sasha beszólásában, hogy az “átlagember“ mennyire nem azt teszi a világgal/világban, amire képes lenne, amire eredetileg hivatott lenne, hanem pont az ellenkezőjét (de ha itt megragadunk, akkor csak ellenállunk, és nem megyünk tovább az utunkon). Az is világossá tud válni, hogy ennek a valóságnak egy része/ a külvilág történései (pl. a Mattel központban történtek és a Mattel emberek szerepe a későbbiekben) igazából nem olyan hatásúak, jelentőségűek, mint a belsőnkben zajló folyamatok – Barbie éber, erejében van, és már nem hajlandó visszamenni a dobozába. (a korábbi hiedelemrendszeréhez már nem tér vissza) – és az épület egy eldugott részében, amire “véletlenül” talál rá (a láthatón túli megtapasztalása az egónk hatókörén kívüli), találkozik egy pillanatra valakivel (Ruth), aki olyannak fogadja el amilyen és akivel nagyon nagy békében, biztonságban tudja érezni magát (ez történik az “ébredővel“ is - megélünk egy békés teljességet, egységet, bizonyosságot, szeretetet). És a képi megoldás itt is zseniálisan kétszintű: egyrészt egy szürke fémirodaházon belül egy nagyon meleg, meghitt, régi emlékeket idéző jelenet (ahogy Ruth az ebédlőasztalánál tervezte Barbiet (Varázsmondat: “Több mint munka, amit mi nők végzünk”)), másrészt annak a mindig is létező univerzális szeretettérnek a megtapasztalása, ami ott van bennünk, csak sokáig elfeledkezünk róla. Barbie ezután találkozik azzal, akinek a “kivetülése“: Varázsmondatok: “Miattad vagyok most itt. A Te emlékeidet láttam.” - a találkozástól mindketten “ragyognak“ - ezt a belső ragyogást éli meg az “ébredő”/tudatosodó.
7. Ken képében megtapasztaljuk az árnyékszemélyiségünket is. Amikor a büszkeség, a vágy, az elfojtott düh, az eddig megtagadott „negatív” tulajdonságaink, stb. felszínre törnek és hatalomvágyat, visszavágást, az eddigi másodhegedűs szerepből való kitörést szülnek. Ennek egyrésze törvényszerű és szükséges a saját belső személyiségérésünkben is, hogy aztán el tudjuk fogadni, megszelídíteni, integrálni tudjuk, és tudjunk majd együttműködni ezzel a részünkkel is.
8. De ez egy (hosszú) folyamat, amiben még jönnek nagy belső csaták, mély szomorúságok, gyászok, megoldandó helyzetek (ahogy a filmben is).
9. És a teljes összeomlás idején Varázsmondatok: “Miért küldted a sok zavaros gondolatot?“ “Én nem akartam soha semmilyen változást“ - “Drágám, ez az élet: örökös változás!“. Barbie a földön: én nem akarom ezt, ilyen életet nem akarok, már nem akar tudomást venni semmiről. “Soha nem voltam ilyen mélyen, fizikailag és lelkileg.“ - eljutunk kétségbeesésünk legmélyebb pontjára, de legalább ezt kimondjuk. Nagy ereje van ennek.
Varázsmondatok:
Gloria és Sasha beszélgetése: “A tervrajzok őszinték, furcsák, bennük van minden, amit letagadsz”.
Weird Barbie kérdése: “Rajtad miért nem működött a Ken-világ agymosása?” Barbie: “Az élményeim a valóságban biztos immunissá tettek.” - Ezt éli meg, aki megtapasztalja a láthatón túli, de érzékelhető létező valóságot.
“Vagy agymosott vagy, vagy furcsa és csúnya, nincs harmadik lehetőség…“ - “Már nem vagyok csinos …, nem vagyok alkalmas semmire…“ - rádöbbenünk arra, hogy nagy kérdés, hogyan tudunk visszatérni, mennyire tudunk ezek után az emberi világban élni, ha ennyire kilógok, mert már nem vagyok agymosott
Gloria segítségével jön a megvilágosító igazság: “Tudod, nőnek (“embernek“) lenni megoldhatatlan feladat.“ Az, amit Barbie érez, azt a nők mind így érzik, (és ez messze nemcsak a nőkről szól) – de nem akarhatunk mindig megfelelni másoknak, mert az eleve nem sikerülhet. Akkor tudunk igazán önmagunk lenni, ha ezt elengedjük, és már magunknak sem akarunk megfelelni, hanem valami belső ösztöntől és vezettetéstől vezérelve tesszük a következő lépéseket – az igazság őszinte meglátása/kimondása felébreszt (Varázsmondat: “A patriarchátusban élő nők kognitív disszonanciájának definiálásával megtörted a varázst”), és vissza tudjuk venni a (lelki)erőnket - de már egy más, érettebb módon - ez a saját életünkben is így van, ezzel az új látásmóddal így tudunk már működni, és a világban is és egyének szintjén is zajlik ez a változás
10. nagyon fontos lépés, hogy az egonk árnyékrésze (Ken) sokáig nagyon nehezen tudja elfogadni, hogy mi az ő helye és szerepe (küzd magával, a világgal, az érzéseivel, erőszakot, ellenállást, feszültséget keltve). Amikor Barbie beszél vele, fontos varázsmondatok: “Engedd el!” (persze elme szintjén félreérthető, de nem a lélek szintjén) és “Bocsásd meg, hogy semmibe vettelek“ (a sajnálom talán pontosabb, igazabb - de ez egy külön történet). Amíg Barbie nem tisztázza Kennel, hogy mi a helyzet közöttük (van ő és van Ken), addig nem születhet meg egy valóban békés, őszinte, igaz új kapcsolódás, ahol az ego megérti, hogy elég úgy, ahogy van és beáll önmaga helyére - felismeri, hogy VAN Ken.
Gloria javaslata: “És lehetnének “hétköznapi Barbiek“ - akik olyanok, amilyenek”. (vagyis mindenki el tudna ide jutni). Barbie (varázs)mondata: “Nem tudok befejezést (az én történetemnek)“ - ez így jó, mert valóban nem látjuk a jövőnket és ha ezt el tudjuk fogadni, akkor tudunk igazán a jelenben élni “Nem érzem magam igazán Barbienak (aki korábban volt)“.
11. és végül, amikor Ruth újra megjelenik és elvezeti Barbiet a “fehér fény”-be, a tudatosságba, ahol kiderül, hogy sem egy babának, sem az embernek nem kell még a Teremtő(jé)től sem engedélyt kérnie, hogy az legyen aki, mert a Teremtő szeretete veszi körbe, akkor Barbie egy választást hoz – hogy mindazok után, ami történt vele, választja-e a „halandó” emberlétet (és a cselekvés, alkotás lehetőségét) – de már annak tudatában, hogy ismeri a Teremtőt és az Életet. És ezek után már a nőgyógyász-jelkép is csak egy újabb tapasztalás ;-) (és a gyönyörű öregedés…)
Ilyen választást hozhat bárki. És a valóság élettelibb, mint bármi, amit előtte ismertünk. És igen, a nők talán könnyebben el tudnak indulni ezen az úton (mint Barbie) és tudnak utat mutatni a férfiaknak.
Zseniális film, nagyon sok rétegmondanivalóval, amiből ez csak egy. Remélem, sikerült átadnom, amit én is kaptam … Az én érzetem szerint ez a mondanivaló viszont tudat alatt bekúszik mindenkinek, aki látta a filmet …
