A családállítás egy olyan önismereti foglalkozás, egyéni vagy csoportos formában, amely, mint oly’ sok más, jól kiegészít(het)i az egyéni (terápiás) önismereti folyamatot.
Nem pszichoterápia, nem helyettesíti a hagyományos orvosi gyógyítást, de az évtizedes tapasztalatok alapján tud olyan rálátást, újabb megértést adni, amely a jelenlegi elakadásaink, problémáink gyökereit a családi rendszer szemszögéből megvilágítja.
“Olyan mint a gravitáció: nem kell benne hinni, nem feltétlenül értjük, hogyan - mitől működik, de működik és hat ránk. Mindenki képes a tudatának egy bizonyos részére figyelni, ahol meg tud élni élményeket, érzeteket.” (Kemény Péter) Nyitottsággal, nem a rációval megközelítve ad a legtöbbet.
A családállítás Bert Hellinger nevéhez fűződik. Hellinger (1925-2019) a teológiai, filozófiai, pszichológiai tanulmányait (szemléletek, irányzatok és terápiás módszerek (Gestalt, tranzakcióanalízis, családterápia, NLP) és a misszionáriusi és pszichoterápiás tapasztalatait ötvözte ebben a “módszer”-ben. Alapozott
A családállítás azokra a tapasztalati, megismerésen, megfigyelésen alapuló törvényszerűségekre épít, amelyek szinte az emberiség történetével egyidősek: az egyén nem egyedül van a világban, hanem elsősorban a családja, mint egy nagyobb rendszer része, tagja. Életére - mindaddig, amíg ez nem tudatosodik - tudattalanul hatnak az előző generációk tapasztalatai, hiedelmei, mintái és feldolgozatlan nehézségeik.
“A lelkiismeret őrködik három dolog felett, amelyek fontosak egy kapcsolatban. Ezek az odatartozás (kötődés), az adás és elfogadás egyensúlya és a rend. Egy kapcsolat csak akkor lehet sikeres, ha ez a három feltétel egyszerre teljesül.” Ez igaz egyrészt az egyéni lelkiismeret szintjén, a családi lelkiismeret azonban felülír(hat)ja, lásd a kiegyenlítés törvénye lentebb.
Ezek a feltételek, törvényszerűségek (amelyek, ha felborulnak, kényszersorsként hatnak), a következők:
Az odatartozás joga
Mindenkinek, aki a családhoz tartozik, joga van odatartozni, nem lehet (lelki szinten) kirekeszteni, ide tartozik sokszor olyan személy is, akinek az élete valamely jelentős döntés által, vagy halála révén összefonódott valamely családtagéval (pl. előző házastárs, baleset, orvosi műhiba, vagyonelvétel, stb.)
A hely törvénye
Minden családtagnak megvan a maga helye a családi rendszeren belül, a felmenők generációitól az egyre fiatalabb generációk felé, a legidősebb testvértől a legfiatalabb testvér felé. Mindenki csak a saját helyén tudja szabadon élni az életét, más esetben olyan szerepet lát el, amelyre nem jogosult vagy ami számára nagy teher.
Az adás és elfogadás egyensúlya
Felnőtt - egyenrangú kapcsolatban, mint a párkapcsolat - az adás és elfogadás folyamatos, kölcsönös kiegyenlítése segíti a kapcsolat mélyülését, fennmaradását. Ha az egyensúly eleve vagy hosszútávon kibillent, az a kapcsolatot veszélyezteti.
Szülő-gyermek viszonylatban az adás a szülőtől a gyermek felé áramlik, a gyermek elfogad (és nem tud nem elfogadni). Felnőtt gyermekként akkor válunk valóban felnőtté, ha fel tudunk adni minden elvárást, követelést a szüleinkkel szemben.
A rend
A kiegyenlítés törvénye
A családi lelkiismeret arra törekszik, hogyha egy korább generációból az egyik családtaggal valamilyen igazságtalanság történt, vagy nagy fájdalom érte, és ez nem került elismerésre, és a családi rendszerben még elakadás, trauma van ezzel kapcsolatban, akkor ennek a nehéz sorsú családtagnak a sorsát (minőségében hasonlóan) megismételteti egy később születettel, hogy lehetőséget adjon a kiegyenlítésre. Addig, amíg ez nem történik meg, ez a később született nem tudja a saját életét élni, úgy érzi, mintha kényszersorsot élne, úgy hogy ő arról nem is tehet, nem is tud róla.